Összefogott az ország: mindenkit megmozgat az árvíz elleni védekezés

Átszelik az országot, hogy segíthessenek.

Előrejelzések szerint a folyó vízszintje a szlovák fővárosnál 950 centiméteren tetőzhet.
Nyitókép: 950 centiméter felett tetőzhet a Duna Pozsonyban (Bumm.sk)
Előreláthatólag hétfő éjjelig tart a jelentős esőzés Szlovákia területén, és ezzel összefüggésben a Duna vízszintjének tetőzése kedd délelőtt várható Pozsonynál – közölték a Szlovák Hidrometeorológiai Intézet (SHMÚ) munkatársai pozsonyi sajtótájékoztatójukon.
A SHMÚ előrejelzése szerint a Duna vízszintje Pozsonynál 950 centiméteren tetőzhet, ami ugyan magas, de csaknem fél méterrel elmarad a legutóbbi – 2002 augusztusi – nagy árvízkor mérttől.
Akkor a város egy sor rendkívüli intézkedésre kényszerült a komolyabb károk elkerülése érdekében. A folyó Pozsonyál már részben elárasztotta a rakpartot, ezért több utat és parkot ideiglenesen lezártak a hatóságok, valamint Pozsony Dévényújfalu városrészében, amely fekvése miatt általában a leginkább veszélyeztetett, elővigyázatosságból mintegy száz embert kitelepítettek, és másutt is a fővárosban a tömegközlekedés egyes járatait elterelik. Az óváros védelmére rendelkezésre állnak mobil árvízvédelmi gátak, de várhatóan olyan mértékű beavatkozásra nem lesz szükség, mint két évtizeddel ezelőtt. A közelgő tetőzésre készülve hétfő délután lezárták a Medve-Vámosszabadi határátkelőnél lévő hidat.
Hétfőn Révkomáromnál felállították a mobil árvízvédelmi gátakat, mert ott már szükség van erre a várható 840 centiméteres tetőzés miatt. Noha ez is magas vízszint, szintén csaknem fél méterrel marad el a 2013-as rekordtól. A SHMÚ szerint az ár viszonylag gyorsan levonul, Párkány és Esztergom között csütörtökre virradóan tetőzik majd. Továbbra is összetett a helyzet azonban a Morva vízgyűjtőterületén, mert a Kis-Kárpátokból érkező mellékfolyói továbbra is duzzasztják. Az árvízhelyzet miatt hétfőn rendkívüli ülést tartott a pozsonyi kormány, és ezen Robert Fico miniszterelnök pénzügyi támogatásokat jelentett be az árvízkárok helyrehozatalára.
(MTI)
Ezt is ajánljuk a témában
Átszelik az országot, hogy segíthessenek.
Ezt is ajánljuk a témában
A BKK fontos változásokat közölt a közösségi közlekedéssel és a közúti forgalomkorlátozásokkal kapcsolatban.
Kapcsolódó cikkek a Árvíz 2024 aktában.
Most azt a tizenöt mérföldkövet idézzük fel, amelyek alapvetően befolyásolták a történéseket.
200 ezer forintot kapnak a védekezésben részt vevő állami alkalmazottak, polgárőrök és önkéntes tűzoltók. Egyenként.
Egy hatalom nélküli politikus valóban csak homoklapátolásra jó ilyenkor, arra viszont vannak nála alkalmasabbak is.